Közélet Világ

„Féltünk, nagyon féltünk attól, hogy lőni fognak" - mondja utólag, a könnyű házi bort kor­tyolgatva Gálfalvi György, az Igaz Szóból Látóvá átkeresztelt marosvásárhelyi folyóirat tit­kára.

Számolnak Romániában. Embereket számolnak. Románokat, magyarokat, szászokat, zsidó­kat, albánokat, szerbe­ket, oroszokat, bolgárokat, eszkimókat. Népeket.

A magyarokat négy­szer szá­molják, úgy, mint magyarokat, székelye­ket, csángókat és ungurokat. Egyszerű műve­let: minél többet számolnak, annál kevesebbet hoznak ki. Ez a modern román számítás­technika, Ceausescu után szabadon.

Mint a híradások közölték, 2002. február 13-án késő este, nagykövetségi rendezvényről haza érkezve fegyveres rablótámadás ért.

A helyszín

Washington - Nincs világvége-hangulat Amerikában, de olyan megrázó él­mény érte az amerikai társadalmat, amilyen még sohasem. A kommentátorok Pearl Har­bor elleni ja­pán támadáshoz hasonlítják, és azt emelik ki, hogy a világtörténelemben ilyen nagy­ság­rendű terrortámadás még nem ért országot - tudtuk meg Turi Gábortól, a wa­shingtoni magyar nagykövetség sajtóattaséjától, a Napló egykori szerkesztőjétől.

A Magyar Demokrata Fórum első debreceni vezetőjeként, a helyi szervezet elnökségi tag­ja­ként 1989 januárjában magam is jelen voltam azon a Habsburg Ottóval az Aranybika Szálloda különtermében rendezett vacsorán, amely a szikrát adta ahhoz, hogy az MDF két tagjában, Mészáros Ferencben és Filep Máriában megfogalmazódjon a Páneurópai Piknik ter­ve.

Tegnap robbant a bomba Bukarestben: a forradalom két vezetője bejelentette, hogy össze­es­küvés és nem népfelkelés döntötte meg a diktátor Ceausescu hatalmát.

Az, amiben tehát csak­nem egész Európa hitt és reménykedett, ámítás, tudatosan leplezett, fondorlatos akció volt, s világosan körvonalazható új hatalmi érdekeket szolgált.

A magyar külpolitika volt tegnap terítéken a magyar országgyűlésben, s már a képviselői létszám – úgy 230 – is arra utalt, hogy túl nagy horgadásokra, zajos csörtékre aligha lehet számítani.

Így is történt, nem véletlenül fogalmazta meg Oláh Sándor, a kisgazdapárt vezérszónoka, hogy a külpolitika az az ágazat, amely stratégiai céljait tekintve nemzeti konszenzuson alapul, s amiben a kormányzat kétségkívül eredményeket tud felmutatni.

Még csak reggel fél kilenc van, de már olyan erő­sen tűz a nap, hogy a sátorban meg lehet fulladni a hőségtől. Háromkor ért véget az utolsó program itt, ezen az ausztriai zenei fesz­tiválon, én fél négykor bújtam hálózsákba, s alig ötórai alvás után menekül­nöm kell a szabad levegőre. Alig látok, dörzsölgetem szemeimet, aztán fogom a törülközőt, és indulok zuha­nyozni, hogy legalább magamhoz térjek.

A lövedéket a déli szomszédunkban lőtték ki, de a találat a magyar légtérben érte a jugoszláv harci járművet.

A lezuha­nó roncsdarabok a tetemes kárnál is nagyobb riadalmat okoztak a határ men­ti magyar faluban, de feltehetőleg az or­szág távolabbi szegleteiben is. Ha ma­gyar halállal járt volna a délszláv belviszály, a személyes döbbenet erősítené meg érzésünket: a háború most már nemcsak a szomszédunkban, hanem ve­lünk is van.

Angol iskolában volt szerencsém járni ezen a nyáron. Természetesen nem önszántamból került erre sor, mert ha az érdeklődőt a jó sorsa a szigetországba veti, egyéb dol­ga is fontosabb annál, mint hogy egy vidéki kisváros álta­lános iskolájában töltse az idejét. 

Én mégis örülök, hogy eleget tettem az invitálásnak, mert olyasfajta élményben volt részem, amire kevés magyar oktatási intézmény kínál alkalmat.