1998

Mint ahogy múlt heti szem­lénkben írtuk, a jazznek nemcsak a hangzóanyaga, hanem az írott irodalma is jelentős, még ha en­nek csak elenyésző része olvasha­tó is magyarul.

A dzsessznek nemcsak a hangzóanyaga, hanem az írott irodalma is jelentős, még ha ennek elenyésző része olvasható is magyarul.

Képzeljünk el egy országot, ahol – miközben Európában J.S. Bach a ba­rokk zene remekeit hozza létre – fe­hér telepesek azon fáradoznak, hogy Afrikából behurcolt rabszolgákkal meg­műveltessék ültetvényeiket; vagy ahol, mialatt az öreg kontinen­sen Wagner és Liszt a roman­tikus zeneirodalom nagy alkotásait veti papírra, puskával felszerelt pionírok szűzföldeket tör­nek fel a nyugati partokon, és aranyláz tör ki Alasz­kában.

Maloschik Róbert szervező­munkája eredményeképpen hosszú évek után ismét versenyen mér­hették össze tudásukat a fiatal dzsesszmuzsikusok, jelesül a zongoristák.

Miért van az, hogy miközben a világ zenekultúrája az improvizatív zenében gyökerezik, az európai kultúrkörből fokozatosan kiszorult a rögtönzés, a spontán alkotás gyakorlata?