Színház

Hajlamos volnék aképpen vélekedni, hogy az operett megközelítésének adekvát módja ma már nem lehet más, mint az irónia; de is­merve a realitásokat, aligha vitatható el a szín­há­zak­nak, mint élet- és mesepótló funkciókat- is betöltő intéz­ményeknek, joga, hogy a szóra­koz­tatás elsődleges kö­vetelményét szem előtt tart­va, vállalják az áttételek nélküli megjelenítés anakro­nizmusát is.

Idősebb kollégáim úgy tartják, negyven évvel ez­előtt még típusokat kívánt az operett játszás: primadon­nákat, bonvivánokat, szubretteket, táncos komikuso­kat. Idősebb kollégáim, ha ma­napság operetteket néz­nek, zavarban vannak, mert vagy prózai színészeket, vagy opera­éne­keseket lát­nak az operett előadásokon; s mint alkalomadtán bátor­kodnak megjegyezni, a ket­tő nem ugyanaz.

Zsdanov a szerepét tanulja. Jele­nésére vár, közben a zeneművészek kongresszusán tervezett felszólalá­sának szövegét gyakorolja. A gra­mofonról dixieland-muzsika szól.

Aki nem ült még münche­ni sörözőben, annak nehéz lesz átérezni Ödön von Hor­váth: Kazimir és Karolin cí­mű darabjának világát és hátterét.

Mondhatnánk, hogy nem fogadjuk el azt a színházi programot, amely kizárólag a szórakoz­tatásra törekszik, különösen, ha ezt letűnt idők kabaréirodalmának „műveivel" teszi. Mond­hatnánk, de ez mit sem változtatna azon a tényen, hogy a Csokonai Színház évad végi, utolsó, bemutatójául kabaré- és sanzonestet választott.

A gondolkodó ember állandóan vitában áll önmagával – de a társalgás a lélek csöndjében zajlik. Természetellenes állapot jele, ha szóban is hangot kap: a repedés kezdete a tudat szilárd falain.

Érezni lehetett: ez nem átlagos bemutató. A látványos díszlet, a hatalmas statisztéria, no meg a szerző neve megtették a magukét.

Kitartóan szólt a taps, bravók éltették a szereplőket és a rendezőt. A Háry János minden jel szerint nyerő darabja lesz a Csokonai Színház idei évad­jának.

A debreceni Csokonai Szín­ház Friedrich Dürrenmatt Jánosi király című művének bemuta­tá­sával kezdte meg az 1980/81-es színházi évadot. Kitűnő darabra esett a vá­lasztás, olyan szín­műre, amely valóban aktuális, a ma emberét is mélyen érintő, nagy horderejű kér­déseket fe­szeget. Lengyel György és Balogh Gábor rendezők vál­lalkozása elismerésre méltó; komoly gonddal létrehozott, erőteljes színészi alakítá­sokra épülő, hatásos előadás élményével távozhat a né­ző a színházból.

1.