1998

Itt vannak például a kínaiak. Nagy nép, nagy kultúra, nagy diaszpóra, nem véletlenül mondtam, hogy itt vannak. Hatvanmillió kí­nai él szerteszét a világban, közülük mintegy húsz­ezer Magyarországon, többségük Buda­pesten. Velük foglalkozott a Kossuth rádió Bódéváros Peking és Európa közt című mű­sora csütörtök este.

Mire ezek a sorok megjelennek, túlvagyunk a választások második fordulóján, a fél ország örül, a másik fele bánkódik, lehet, hogy a rádió­sok között más az arány. De nem is erről lesz szó. Több, mint egy éve jelennek meg a rádió­jegyzetek ezeken a hasábokon, elegendő idő ah­hoz, hogy szerzőjük kényszert erezzen az érzé­keny, de elkerülhetetlen búcsúra. Mindközön­ségesen úgy van ezzel az ember, mint egy kap­csolattal: ha lanyhul a szenvedély, célszerű pon­tot tenni a végére.

A politikából ugyan soha nem elég, ezúttal mégis a vasárnapi múzeumi világnap rádiós műso­rairól írtam volna, ha a kereső­gomb nem téved a Kossuth választási mű­sorára. Ha már így esett, kíváncsi lettem arra, mit mond nekünk a sok jó ember egy héttel a második forduló előtt. Különben is, egyebet se hallani, mint hogy az ország sorsa a tét, mindenkinek el kell menni szavazni. Kérdés, miképpen segít hozzá bennünket a tömegtájékoztatás ahhoz, hogy felelős döntést hozzunk a fülke ma­gányában.

Ismét választott az ország. Az eredménynek megfelelően ki örül, ki bánkódik, mindenesetre a végső szót május 24-én mondják ki választók.