1989-1991

Cserepes a föld a szárazságtól. Állok a zöldséges ágyások között, kezemben a slag; a sugár­ban ömlő vizet, mint nedűért remegő alkoho­lista, issza be a talaj. Ide, Szabolcs­ba ritkán ér el a Dunántúlt öntöző csapadék: a felhők kiadják terhüket útközben.

Hivatalosan április 8-án deklarálódott, sokak szerint azonban a mai napig nem került sínre Magyarországon a teljes rendszerváltozás. Kialakult ugyan a demokratikus politikai intéz­ményrendszer, létrejött a többpólusú hatalmi szerkezet, de a lényeget, azaz a gazdaságot ille­tően még nem történt döntő átalakulás.

A Napló új szerkezetéből következően a témáknak megfelelően az egyes rovatok kapják meg az olvasóktól érkező leveleket, s maguk döntenek arról, hogy melyiküket ítélik közlésre érdemesnek. A társadalmi rovat igyekszik a lehető legkomolyabban venni ezeket az észrevé­teleket – még ha nem ért is mindig egyet tartalmukkal –, hiszen a fontos információkon túl a köz véleményét tolmácsolják a lap – és így az olvasók – számára.

Hallgattam hétfő este a rádióban Karinthy Ferenc írót. Rosszkedvű ő is, mint manapság min­den valami­revaló honfi e hazában. Azt magyarázta, hogy a ma­gyar alapvetően kuruc hajlamú nép, ő is ilyetén érzü­letet táplál magában, éppen ezért elkeserítően hatott rá, hogy azok a barátai, akik annak idején szamizdatokat terjesztettek, tüntetéseket szerveztek, ébren tartot­ták a szabadság mécsesének lángját, a rendszerválto­zás után ugyanúgy ellenzékben vannak, mint a pártál­lam idején. Ez volna a szent forradalom hozadéka?

Ismét pördült egyet a politikai mókuskerék Debrecenben: tárgyalásra ültek össze a pártok a harmadik alpolgármester kiválasztására. A hónapok óta húzódó ügy lezárására a polgármester tett kísér­letet, amikor levélben kérte fel a Fidesz-frakciót e tisztség betöltésére. Mint is­me­retes, jelenleg egy SZDSZ-es és egy MDF-es segítőtársa van az SZDSZ-es város­ve­ze­tőnek.

Azt írta az újság – valamelyik –, hogy romlik a helyzet, nő a szegénység, a fiatalok kilá­tás­talanul néznek a jövőbe. Érdekes megállapítás, de nem a helyzet meg a szegénység az érdekes benne, hiszen, mint tudjuk, negyven év virágzó gazdaságát az új demokrácia tette tönkre egy év alatt. Az az érdekes, ahogyan a fia­talok a jövőbe néznek.

Ez itt a kérdés, amely érdeklődőket és közömböse­ket, nemzetieket és nemzetietleneket, kon­zervatívokat és liberálisokat, magyar és szabaddemokratákat, vallá­sosokat és vallástalanokat, többségieket és kisebbségie­ket egyaránt foglalkoztat. Ki nyer ma? Ki nyeri meg ma a hol­napot?

Kampányolunk. Járjuk a vidéket, keressük a felületeket, kenjük a pla­kátokat. Három nap múl­va arra já­runk, üres falakat találunk. A menő manó a Tovarisi, konyec. Vagy azért tépik le, mert gyűlölik, vagy, mert szeretik.

A MAHIR-es bérra­gasztó nyomában lépked a leszedő, s még azon nedvesében elemeli a katonasapkásat. Jönnek az irodába a rajongók, pénzt ígérnek, csak sze­rezzünk. Nem hiszik el, hogy elfo­gyott. Gyanakodnak. Mások tilta­koznak, ki ne rakjuk: túl erős.

Már csak kettőt alhatunk, s megint kampányzaj veri fel az ország csendjét. Hogy ez a propa­ganda-hadjárat miben tér majd el a parlamenti választáso­kétól, azt nehéz megjósolni. Még nem volt ilyenben részünk, és sokan legszívesebben azt kívánnák, hogy ne is legyen.

A dal azonban most nem róluk szól, hanem azokról, akik akarják a változást, akik végre szabadon, törvényesen megválasztott, hiteles embe­reket szeretnének látni a helyi közélet minden poszt­ján.

Különös közlekedési balesetről olvashatnak mai újságunk 16. oldalán: két jármű ütközött úgy, hogy az egyik vezetője ittas volt, a másiké kábító gyógy­szer hatása alatt állt. Természetesen a vétlen kocsi pilótája lett az áldozat.

Ne ijedjenek meg, nem hegyi beszédre készülök. Ehhez erkölcsi alapom sincs, bár autóba ritkán szok­tam befolyásolt állapotban ülni. Amúgy is éppen elég intő szót hallhatnak az alkohol káros hatásairól stb., úgyhogy ezt meghagyom az illetékeseknek.