Jazz Világ

A dzsessznek nemcsak a hangzóanyaga, hanem az írott irodalma is jelentős, még ha ennek elenyésző része olvasható is magyarul.

Washington – Ami a politikai és gazdasági elzártság miatt évtizedeken át aka­dá­lyokba ütköző, tetemes anyagi áldozatokkal járó erőfeszítéssel volt csak elérhető, az évezred végére az elektronikus világháló révén gombnyomással működtethető valóság lett: a Kárpát-medencében élő ember is a dzsessz nemzetközi vérkeringésének részévé vált.

Párizs, Amszterdam és Koppenhága is jó eséllyel pályázhatna az Európa dzsessz­fővá­ro­sa címre. Ilyen verseny ugyan nincs, de ha meghirdetnék, a győztes alighanem másik je­lentkező, London lenne.

A leghíresebb klub

Ha létezik könyv, amelyik elriasztja olvasóját a jazztől, hát ez az. Nem a szándéka, hanem a tárgya miatt. Chet Baker mindent egyesített magában, ami taszíthatja azokat, akik a kül­sőd­leges jegyek (életmód, szokások, viselkedés) alapján alkotnak véleményt erről a zenéről.

Van a jól csengő, történelmi név, s ha muzsika, miért ne lehetne jazz is. A második világ­há­bo­rúban lebombázott észak-német városban három éve erre a felismerésre jutott néhány jazz­kedvelő, amikor Jazzahead! névvel nemzetközi börze szervezésére adta a fejét.

A blue note hangjegyek a blues-skála alapját képező bővített tercet és szeptimet jelölik, az eu­rópai fül szá­mára kissé „tisztátalanul" szóló han­gokat, amelyeknek a dzsesszben fontos szerepük van. A dzsessz történetének elévülhetetlen része a Blue Note amerikai lemez­társaság te­vékenysége, amelynek révén a negy­venes évektől kiváló felvételek egész sora őrző­dött meg az utókor számára.

A dzsessz történetében meghatározó szerepet játszottak a lemeztársaságok. Ez a zene – improvizatív jellege, hajlításokra épülő hangképzése és összetett ritmikája miatt – nem kottázható le úgy, mint a klasszikus muzsika. Ezért van megkülönböztetett jelentősége az élő előadásoknak – és a hanghordozóknak, amelyek megőrzik az egyszeri és egyedi pillanatokat az örökkévalóságnak.

A világ dzsessz-szaklapjai közül a több mint hat évtized múltra visszatekintő amerikai Down Beat vívta ki a legnagyobb tekintélyt. A Chicagóban szerkesztett havilap nemcsak híreket, interjúkat, portrékat, elemzéseket, kritikákat közöl, de évente kétszer szavazólistákat is: au­gusztusban a kritikusok, decemberben az olvasók véleménye alapján közű a szakmailag legjobbnak tartott, illetve legnépszerűbb muzsikusok névsorát.

A Down Beat folyóirat minden évben felkér 120 amerikai és 20 külföldi szakírót, hogy szavaz­zon a legjobb teljesítményt nyújtó muzsikusokra, lemezekre.

Az augusztusi számban közölt sorrend a decemberiben megjelenő olvasói népszerűségi listával együtt jelzésértékű tájé­koztatást ad a szakmailag kiemelkedőnek tartott, illetve a közönség által leginkább kedvelt muzsikusok megítéléséről. A helyezés jelentősen befolyásolja az érintett előadók piaci lehe­tőségeit

Ismét elhalt egy hangszer hangja. Ez az instrumentum nem akármi, hanem a mély, öblös han­gú baritonszaxofon volt, amelyet Gerry Mulligan tett a modern jazz számára par excellence szólóhangszerré. Szikár, szakállas alakja többé nem vonzza magára a tekinteteket a kon­certpódiumokon, de baritonjának hangja a jazztörténet kitörölhetetlen része lett.